Húsvéti gondolatok Esterházy Jánostól
„Húsvét a feltámadás ünnepe, életnaptárunk megszokottsága is lehet, magának a feltámadásnak megkapó misztériuma azonban messze túlnőtt a köznapi megszokások keretén. Mindnyájan egyének vagyunk és minden egyént kérlelhetetlenül végesnek tudunk. A szomorú vég biztos tudata már eleve megszabja törekvéseink határait s minden vérmesebb reménységünk az elmúlás törvényének megingathatatlan szirtjén törik meg. Ezt a tudatot lassan akarva nem akarva megszokjuk s belenyugszunk mint megmásíthatatlanba. Ám csak addig, míg lelkünk a mélyebb megismerés erejével nem fordul a tisztán földiektől a végtelenség felé, hogy egyszer feleszméljen az örökkévalóság sejtésében abba a világba, amely nem ismer korlátot és határt. S az elmúlás tehetetlen megadását egy bódítóan varázslatos hit váltja fel: feltámadunk. Véges élet, halál, feltámadás és örökkévalóság! Milyen megmérhetetlen ellentétek! És mégis milyen éltető kinyilatkozás mindazok számára, akik a lemondás tehetetlensége helyett a hit lobogó zászlajával járják az élet útjait."
(Megjelent a Magyar Hírlap 1944. áprilisi, húsvéti számban)
