Keszthelyen március 24-én avatták fel Isten szolgája Esterházy János és Tiszteletreméltó Márton Áron püspök közös információs emléktábláját. Az avatásra a város legszebb parkjában, a Helikon parkban került sor a Keszthelyi Nemzeti Kör, a Keresztény Értelmiségi Szövetség és a Civilek a helyi Közösségekért Egyesület közös kezdeményezése alapján.
Bővebben IDE KATTINTVA.
A Prágában élő magyarok hosszú évek óta az évnek ebben a kora tavaszi időszakában, márciusban, Esterházy János születésének és halálának havában összegyűlnek, hogy fejet hajtsanak a mártír politikus emléke előtt. Prága nyüzsgő, a világ minden tájáról érkező turistákkal megtelt városában a magyarok emlékező gyülekezete különleges figyelmet igényel.
Hogy miért gondoljuk így?
Március 22-én, Motolba érkezve a temetőben egy domboldalon felkaptatva találjuk a Kommunizmus áldozatainak emlékművét, ahol számos emléktábla őrzi azoknak a nevét és emlékét, akik a diktatúra áldozataiként itt leltek örök nyugalomra. Külön emléktábla irányítja a figyelmet Esterházy Jánosra. Az emlékező gyülekezet érzülete mélyen megindító, hiszen a hívő emberek tiszteletével fordulnak felé. Magukénak érzik személyét, mert Prágában élt mint parlamenti képviselő, csehországi börtönökben is szenvedett, és ezen a helyen helyezték egy közös sírba a földi maradványait. Az idei alkalom a halálának immár 68. évfordulója volt, s mint megtudtuk, a prágai magyarság minden évben ebből az alkalomból és ezen a helyen gyűlik össze a legnagyobb számban.
Bővebben IDE KATTINTVA.
Az eseményről készült képeket IDE KATTINTVA tekintheti meg.
A Via Mariae Polgári Társulás Ipoly menti zarándoklatainak szervezője, Velebny Gábor hívta meg a helyi és a távolabbi térség hívő közösségét a nagyböjti zarándoklatra, így érkeztek zarándokok a Lévai, az Érsekújvári és a Nagykürtösi járás helységeiből. Március 15-e esős szombatján gyülekezett a lelkes csapat az ipolyfödémesi Szent Mihály-templomban, ahol szentmisét mutatott be Gyurász Pál ipolyhidvégi plébános, aki a gyalogos zarándoktúrán lelki vezetőként tartott velük.
A nemzeti ünnep kapcsán, az 1848-as márciusi eseményeket Tóth Magdolna, Ipolyfödémes polgármestere idézte fel a templom falai között, majd megkoszorúzták a templom belső falán elhelyezett Esterházy-emléktáblát, amikor Molnár Imre történész, Esterházy-kutató emlékezett a felvidéki mártírpolitikus életére és mártírhalálára. A márciusi hónap első napjai két alkalmat adnak az Esterházy-emlékezésre, hiszen Esterházy János 124 évvel ezelőtt, március 14-én született és 68 évvel ezelőtt, március 8-án tért meg a Teremtőhöz.
Ebből az alkalomból zarándokol el évente, újra és újra, nagyböjt idején a Ipoly menti palócok hívő közössége, akik az időjárás viszontagságai ellenére – miként a tavalyi évben és az idén is – esőben is teljesítik vállalásukat.
Bővebben IDE KATTINTVA.
Szentmisét tartottak Isten szolgája Esterházy János, boldoggá avatásáért, lelki örökségének beteljesedéséért, valamint a közép- és kelet-európai nemzetek közötti megbékélésért a varsó-ursynówi kerületben lévő Boldog Gielniówói Wladyslaw templomban. Esterházy János születésének és halálának is márciusban van az évfordulója – ez alkalmakból választották a márciusi dátumot. A szentmise főcelebránsa P. Jacek Górski domonkos szerzetes atya volt, aki hosszú éveken át szolgált Magyarországon. Szentbeszédében a szerzetes Jézus megkísértésének evangéliumára hivatkozva Esterházy Jánost az ördögi ideológiák leleplezésének példaképeként mutatta be.
A mártírgróf életének mottójául: „A mi jelünk a kereszt!” jelmondatot választotta. Ez a mondat végül próféciává vált az életében.
Bővebben IDE KATTINTVA.