Szűrők

A New York-i Rágalmazásellenes Liga (ADL -Anti-Defamation League) zsidó szervezet 2011-ben a "Bátorságért" járó kitüntetését posztumusz Esterházy Jánosnak adta.

A Rágalmazásellenes Liga (Anti-Defamation League ADL) 1987-ben alapított s azóta évente kiosztott, "A Gondoskodásra Való Bátorságért"-díjat (Courage to Care Award) azok kaphatják meg, akik a vészkorszak idején félelmet nem ismerve mentették a zsidó üldözötteket a náci hadigépezet üldözése elől. A díjat 2011. november 3-án, az ADL országos bizottságának éves közgyűlésén, New York-ban adták át Esterházy János lányának. Az ünnepségre meghívást kapott Berényi József, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke is, aki ebből az alkalomból beszédet mondott.

Az alsóbodoki Esterházy János Zarándokközpont küldöttsége (Dávid Zsuzsanna, Csámpai László, Molnár Imre és Mikóczy Dénes) 2025. május 14-én a Rzeszówi Nemzeti Emlékezet Intézete, illetve a Rzeszowi Egyházmegyei Múzeum és Galéria vezetőségének meghívására a lengyelországi kárpátaljai régió vajdasági központjába, Rzeszówba látogatott, hogy ott részt vegyen az Isten szolgája, Esterházy János tiszteletére megrendezett eseménysorozaton.

Ennek bevezetőjeként, a Rzeszówi Egyetem szenátusi termében került sor az „Esterházy János (1901-1957) – a lengyel és a magyar nép ismeretlen hőse” címmel megtartott szimpóziumra.

A teljes tudósítást elolvashatja a felvidek.ma portálon IDE KATTINTVA.